MENÜ

Honlap címe

most egy másik anime mesét fogok bemutatni aminek az a neve hogy: Kaleido Star

ez igazán jó mese mert ebből én azt szűrtem le hogy sose add fel az álmaid!!

Sora is ezt tette és el is érte a célját hisz az volt az álma hogy a szinpadon szerepeljen a Kaleido társulatnál persze az első nap nem volt felhőtlen hisz el lopták a bőröndjét ,de vissza szerezte útközben találkozott a főnökkel akit még nem így ismert hogy főnök hanem egy vad idegen meg kérdezte hogy hol találja a Kaleido társulatot erre az idegenle gugolt és meg nézte a comjait Sorának hát.... a nézésből fogás lett és először persze perverznek itélte mert nem tudta hogy ki ez az alak aztán egy kedves rendőr elvitte a  társulathoz ,de későn érkezet és layla hemilton vissza utasította ezután kicsit bizonytalanná vált Sora de azért Ken megmutatta neki a díszleteket amikor pár előadót megláttak Sora azt is meglátta hogy valami le fog esni az eggyik ember fejére oda futott el lökte de az a valami csak egy lufi volt sajna eközben a lány akit fel lökött az fájlalta a lábát és így már nem léphetett fel így Sorának alkalma nyílt fel lépni a szinpadon de sajna ismeretlen volt neki először aztán meghallott egy hangot ami így  szól: HAJRÁ NYUSZIKA!!!

Sorát ez nagyon megérintette és folytatta a műsort de az eggyik mozdulatnál félre sikerült az ugrás majdnem el is szúrta a műsort de egyszer csak valaki megjelent és elkapta Sorát ez pedig Yuri volt a vége a műsornak nem lett rossz ,de layla rossz néven vette ezt és Sorát elküldte percekkel késöbb a főnök vissza hivatta Kennel és ettől kezdve indult Sora karrierje ...

mára ennyi volt remélem hogy majd tetszeni fog mindenkinek !!!

 

Asztali nézet